2010. 12. 12.

Jeges kék varázslat csillagfényes téli éjszakán

Még mindig nagyon élénken emlékszem annak az éjszakának a színeire. Pedig az azóta eltelt több mint negyven év történései már bőven elhomályosíthatták volna. Fogvacogtató hideg volt, de nem volt mit tenni, ki kellett menni a szabadba. Jégbe fagyott faágakat a meleg szobában nem lehet fényképezni. Még fekete-fehér filmet használtunk, a digitális technikáról talán csak a nagyon merész képzelőerővel megáldott tudósok mertek álmodni.
Arra pedig külön büszke voltam, hogy apukám megígérte, hogy megtanít az éjszakai fényképezés fortélyaira, így hiába riogatott anyukám, hogy teljesen át fogok fagyni, menni akartam. Meleg ruhába bújtunk, és nekivágtunk.
Aznap ónos eső esett, és mindent jég borított. Ahogy kicsit csúszkálva ballagtunk a kihalt utcán, keresve a megfelelő helyet a fényképezéshez, felnéztem az égboltra, és tátva maradt a szám. Bársonyos sötétkék búra borult ránk. Ma montanakéknek nevezném. Még a csillagok is kéken ragyogtak, jeges világoskéken. Akkor még a városban sem volt akkora a fényszennyezés, mint manapság, tisztán kivehetők voltak a téli égbolt csillagképei. A faágak jégpáncélja a higanygőzlámpák fényét ezüstös-kékes árnyalattal tükrözte vissza.
Most, amikor a montanakék alapszínhez az ezüstközepű világos kékeket választottam, újra eszembe jutott az a régi-régi, varázslatos este és beleborzongtam. Érezni véltem a fagyos szél fuvallatát, és hallani apukám csendes dörmögését, ahogy a fényviszonyokról, blendéről és zársebességről magyaráz...


17 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek! A sztori is. Remélem, maradt még montana kéked, nekem is kell.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon találó nevet kapott, valóban jeges, kék ... és varázslatos!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Ez valami mese....és megindító a hozzáfűzött
    emlékezés!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó volt olvasni a történeted és el is képzeltem azt a bizonyos helyzetet.Szépek a nyakékek és a színeket,amiket választottál,fenomenálisak.Régebben szinte csak kék lehet nálam minden,de még így is ,hogy a lila lett a nagy kedvencem várandoságom ideje óta,még mindig marad a kedvenceim között a kék szín,és ezek a kék árnyalatok pont azok amiket nagyon szeretek.
    Publikus ez a minta?Amennyibben igen,elkérhetem ?Megpróbálkoznék vele(az első képen láthatóval)Válaszod előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Ez is, az is hűha! Tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Gyöngyörű nyakék. A történet...az ilyen pillanatokat pedig soha nem felejti el az ember :)

    VálaszTörlés
  7. Először csak a címet olvastam, úgy magában is illik a nyakékedhez. De a történettel teljesen kerek a dolog. Annyira jó mindig megcsodálni a gyöngyeidet, Vali!!!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm, nagyon aranyosak vagytok, mindig jólesik a biztatás.
    Meli, a mintát itt találod:
    http://www.gyongyok.eoldal.hu/fotoalbum/minta-uj/mintak-uj/396
    Magyar Gabit illeti a köszönet a közzétételéért.
    Jó fűzést!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon köszönöm a történetet! Nagyon jó volt olvasni, szerettem. Akárcsak a munkáidat. Gyönyörű nyakékeket alkotsz!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a linket.További szép alkotásokat!

    VálaszTörlés
  11. J'adore! j'adore j'adore j'adore tout!!!
    Mille bravos!

    VálaszTörlés
  12. Definitivamente es maravilloso, este tipo de trabajos....felicidades

    VálaszTörlés
  13. ...beleborzongtam, olyan jó volt olvasni a történetet...
    Persze a nyakék is fantasztikus, mint mindig!
    :-)

    VálaszTörlés
  14. Szép történet ,csodás nyakék, mi kéne még !?
    Én szerelmes vagyok a kékekbe ,ettöl pedig teljesen elolvadok !

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...