2010. 04. 28.

Szülinapi játék Ildikónál


Boldog ünnepet, és még sok ilyen gyönyörű alkotást kívánok, mint amik a blogodban láthatók!
(Ünnepeljünk együtt, hiszen nekem ma van a névnapom, legnagyobb unokám pedig éppen ma 9 éves.)

2010. 04. 25.

Ásványbörze volt Csepelen

Életemben először ásványbörzén voltam! Úgy éreztem magam, mintha Ali Baba meséjébe csöppentem volna. Alaposan végigbogarásztam mindent, nem akartam elkapkodni a döntést. Úgy gondoltam, csak azt veszem meg, amiből magam elé tudom képzelni azt az ékszert, amit készíteni fogok belőle.
Már most látom, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, mert - hogy mást ne említsek - be kell még szerezni a hozzájuk illő gyöngyök egy részét, amiket a befoglaláshoz használni fogok, de előbb-utóbb az is meglesz.
Mindenesetre nagyon élveztem a börze hangulatát. Íme a "zsákmányom" (természetesen majd a kész darabokat is megmutatom):





2010. 04. 24.

Kék-zöld teklák három sorban

Az irizáló zöld kásából és kétféle kék, valamint olívzöld teklákból készült tászlit megpróbáltam fényképezni kétféle háttérrel is. Messze nem lett tökéletes egyik sem, de talán nem is annyira rossz, hogy teljesen élvezhetetlen legyen a látvány.


Egyszerű teklás gyöngygallérok

Nagy kedvenceim a gyöngygallérok. Egyszerűek, mégis látványosak. Most a királykéket, a szürkét és a sárgát mutatom meg kiegészítőikkel együtt. Mindegyik több hónappal ezelőtt készült, és bár most már szépen süt a nap, a fotózás még mindig nem megy igazán jól.




2010. 04. 20.

Egyszerűen, egy sorban

Amikor az ember lánya gyors sikerélményre vágyik, nem sokat vacakol, hanem fűz valami egyszerűt.
A fehér gyöngyház téglák még a névnapi kezdőcsomagomból valók. Elég sokáig várták, míg kitaláltam, mi legyen belőlük. A barna gyöngyház tégla már saját beszerzés volt, amikor már kezdem sejteni, hogy mit is akarok csinálni. A tekla gyöngyös az "éljünk környezetbarát módon" jegyében született - fel akartam használni a maradékokat - és ebben a színkombinációban nagyon jól illik több ruhámhoz is.
Mindhármat szívesen viselem a hétköznapokon, amikor nem vágyom különösebb csillogásra.



2010. 04. 18.

African net lace - variációk

A húúúdezöld szett után próbálkoztam más színváltozatokkal és a minta apróbb módosításával is. Ez lett a végeredmény (a bordó-hematit változat fülije farfalle gyöngyökkel):




Minta/pattern: http://eaglespirituk.homestead.com/AfricanNet1.html

Akár a Czerny-etüdök a zongoristáknak...

Az "african net lace" valószínűleg olyan a gyöngyfűzőknek, mint Carl Czerny etüdjei a zongorázni tanulóknak. Afféle kötelező gyakorlatnak tekinthető.
Igaz, sok helyen hozzáférhető, de én innen tanultam a mintát: http://eaglespirituk.homestead.com/beadworkstutorials.html (csak tudnám hogy kell linket beszúrni, de talán előbb-utóbb kiokosít valaki).
Először szorgalmasan másoltam, azután elkezdtem variálni. Készült hozzá fülbevaló és francia csat két rétegben, illetve kari úgy, hogy a két külön-külön megfűzött darabot szembe fordítottam és összedolgoztam.




2010. 04. 17.

Lehet, hogy a rózsaszín is bejön nekem?

Hasonlóan a piroshoz, a rózsaszínű dolgokat is hanyagoltam korábban. Ezen a télen rájöttem, hogy fekete garbón viselve mégis csak nekem való. Az sem baj, ha van egy kis lilás beütése. (Bár az sem zárható ki, hogy rohamtempóban közeledik a második gyerekkorom.)





Azt gondoltam, hogy nem is szeretem a pirosat...

Most, hogy átnéztem az elmúlt évben készített ékszereket és kiegészítőket, szép számmal akadtak köztük pirosak, annak ellenére, hogy korábban úgy gondoltam, hogy ez sosem lesz a kedvenc színem. Talán most sem a kedvencem, de mondhatom, egészen kibékültem vele. Még mindig tászlikban utazom. Hasonlókat több blogban, honlapon is láttam. Köszönöm mindazoknak, akiknek a munkái inspiráltak. Íme a mai teríték:





2010. 04. 14.

Ugyanaz háromszor

Egyszerű kis nyakláncok. Ezen tanultam meg leírás és rajz alapján fűzni. Sajnos a minta származási helyére nem emlékszem, mert abban az időben még nem jegyeztem fel az internetes források lelőhelyét. Mindenesetre ismeretlenül is köszönöm.
Volt belőle egy negyedik változat is, de azt már az egyik lányom viseli.



2010. 04. 11.

Orosz spirálok (Russian Spirals) második menet

Szerettem fűzni ezt a mintát, könnyű, haladós, ráadásul mutatós viselet. A legtöbbhöz fülbevaló és hajcsat is készült, még ha most nem is mutatom meg az összeset. Szemüveglánc csak az egyiknél van fényképezve, de majdnem mindegyik nyakláncomhoz készítettem egy-egy hozzá illő darabot, hiszen már évek óta "a nyakamban hordom a szemem".




A legelső kísérlet

Így utólag visszatekintve elég gyengécske, de akkor, mikor a munkatársaimtól megkaptam a kezdő szettet, köztük ezeket a világosszürke édesvízi gyöngyöket, és óriási lendülettel belevágtam a fűzésbe nagyon elégedett voltam vele. Be kell vallanom, a nosztalgia az egyetlen oka, hogy nem kapott ollót...

Tavaszi zöldikék 2.

Újabb technikákkal:

A szabálytalan alakú mohaachát hálós ruhát és hatszemes csavart herring-hurka láncot kapott. Ez volt az első herring-próbálkozásom.


Ki kellett próbálnom a memóriadrótot is, így ez a spirál kissé összenyomva arra került, 6 mm-es fazettázottakkal kiegészítve. Annak ellenére, hogy van súlya, jól tartja a formáját a viselés során.

Tavaszi zöldikék 1.

Mára a zöldeket válogattam össze az elmúlt év terméséből.
Ez szintén Decsi-Kiss Marcsitól ellesve - szalmagyöngyös tászli:

Ez Decsi-Kiss Dorka mintája, a diagonálcsíkos:


Egy ukrán népi motívum, a "kis leveles":


Ez pedig ismét egy egyszerű, de legalább saját terv:

2010. 04. 09.

Ma csak lilák...


Ma minden lilában pompázna, ha nem alkonyat táján jutott volna eszembe fényképezni. Bár az sem kizárt, hogy egyszerűen csak fotósnak is ugyanolyan pancser vagyok még, mint bloggernek... Azért majd igyekszem beletanulni, mint kiskutya az ugatásba.

A következő képeken is még a 2009. év termései láthatók. Cseh kásagyöngyöt, szalmagyöngyöt és fazettázott golyókat használtam. Köszönet az inspiráló darabok alkotóinak.

Tászlik - Decsi-Kiss Marcsi honlapján láttam ilyesféléket, és képről próbáltam ellesni műhelytitkait, és persze, mindig egy kicsit a saját egyéniségemre formálva újraalkotni őket.



Cakkos - Ilnorka (az NLC Gyöngyök Fórumról) mintájának felhasználásával.

Csatok - RAW - ez már teljességgel saját kútfőből.