Ez elment vadászni...

Ez az achátmedálos nyaki is valahogy úgy készült, mint a mondókában.
Lányom tavaly a londoni kirándulásuk alkalmával az ottani Természettudományi Múzeum shopjában felfedezett egy achátköves kulcstartót. Megvette, hazavitte, leszerelte az ásványt a tartóról, és beszerezte a harmonizáló színű zsinórokat. A vejem megpróbálta átfúrni a követ, de megfelelő eszközök hiányában tervszinten megrekedt a művelet. A folytatás idén nyárig váratott magára, amikor a férjem kapta meg a feladatot, hogy készítse el a zsinórok átfűzéséhez a megfelelő méretű lyukat. Két unokánk kíséretében látogattunk el a budai várba a Mesterségek Ünnepére, ahol sikerült beszerezni a zsinórvégek összefogásához a fém végződéseket. Ráadásul úgy, hogy egy mázaskerámia-ékszereket áruló, nagyon kedves hölgy adta, és még pénzt sem fogadott el érte. Ha véletlenül olvassa ezt a bejegyzést, legalább láthatja, hogy mi lett belőle. Ezúton is köszönjük önzetlenségét. A mágneskapocs az én alkatrész-készletemből került ki. Tulajdonosa pedig büszkén viseli.


A következő nyakláncot még tavaly nyáron készítettem, a társait korábban már megmutattam.
Most került vissza egy fotózás erejéig.