2011. 11. 29.

Újra csak lila

Még januárban láttam Péter Szidóniánál egy fehér szalmagyöngyös nyakéket. Volt olyan kedves, és megosztotta velem a mintarajzot (amit ezúton is szeretnék megköszönni), így sort keríthettem a saját változataim kidolgozására. Nagy sokára megfűzni is sikerült...
Itt 4 mm-es csiszoltakkal helyettesítettem a szalmákat.
És tényleg szépen kifekszik...


2011. 11. 26.

Egyszerű lila

Varvara Netting all the way című könyve alapműnek számít már hosszú évek óta. Szépen végigvezeti a mintákat az egyszerűektől a bonyolultakig. Már sokszor végiglapoztam az elejétől a végéig, és vissza, de újra meg újra elbűvöl.
Ez az egyik legelső a sorban, az alapkészségek begyakorlására ajánlja a szerző. Sokan megfűzték már különböző színváltozatokban. Én is beálltam a sorba. Látszik rajta, hogy a "tanuló munkáim" egyike volt, és a fényképezésről is elmondható, hogy messze nem tökéletes, de néha kifejezetten hasznos, ha az ember előveszi a korábbi darabjait. Egyrészt emlékeztetőnek, hogy honnan indult, másrészt, hogy megmutassa azoknak, akik éppen csak most ismerkednek az alapokkal, hogy "miből lesz a cserebogár".
Szóval: tessék bátran elemezni, megállapítani, hogy mi az ami jó benne, mit kellett volna másképp csinálni, próbálkozni, és szebbet, jobbat fűzni. Legfőképpen nem feladni, mikor az első kísérletnél nem sikerül megközelíteni a mintául választott alkotást, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.
(Bocs, hogy ma ilyen nagyon tanító nénisre sikerült a szöveg...)




2011. 11. 23.

Kis virágos barnában

Egy időre ez az utolsó. De ezekkel a "csikorgós" barnákkal még feltétlenül kellett fűznöm egyet.
A matt alapot sötétebb ezüst közepű ellensúlyozza. Nem a hagyományos színvilág, az biztos, de van olyan ruhám, amihez nagyon jól illik. Ráadásul öröm fűzni és viselni is.





2011. 11. 20.

Kétválasztós tászli - variáció 3.

Ez a variáció már népiesnek sem nevezhető, legfeljebb azt lehet mondani, hogy népi elemek felhasználásával készült...





2011. 11. 15.

Kétválasztós tászli - variáció 2/b.

Azt hiszem, aki eddig nem értette a címválasztást, most már látja, hogy kis híján ugyanaz, mint az előző, csak lilában. Hogy miért így alakult? Arról halvány lila fogalmam sincs.
A préseltek helyett visszatértem a csiszoltakhoz, és rövidebbek, ámde ducibbak a cseppek. A valóságos színét megint a legutolsó részletfotó közelíti meg a legjobban.
Úgy látszik hogy apukám (fényképezési alapismeretek tárgyában) és a legidősebb lányom (az elektronikus képszerkesztés ügyében) minden, a tanításomra fordított erőfeszítése kárba vész: képtelen vagyok egy tisztességes képsort összehozni. (Nem lehet, hogy ez képzavar? Na, mindegy.) De ahogy Somló Tamás énekli: nem adom fel...!





2011. 11. 12.

Kétválasztós tászli - variáció 2/a.

Továbbgondolva az előző tászlivariációt, a válsztónál matt préseltekre, a szélén cseppekre cseréltem a csiszoltakat. Persze, így már nem nevezhető népinek, inkább csak népiesnek, de talán ez nem akkora baj. Sokan szeretik a nótákat is, nem csak a népdalokat, még akkor is, ha tudják, hogy melyik számít "tiszta forrásnak".




2011. 11. 09.

Kétválasztós tászli - variáció 1.

Már fűztem néhány kétválasztós tászlit korábban. Most a két "választó" kása közé még egy csiszolt is került. Ez így rendben is volna, azonban a színválasztás nem bizonyult igazán szerencsésnek, mivel az óarany kásák olyanok benne, mintha narancssárgák volnának...
Mindenesetre a hibáinkból érdemes tanulni: ezután az óarany kásákat inkább a barna gyöngyeimmel fogom kombinálni, azokkal valószínűleg jobban összhangban lesznek.



2011. 11. 06.

Három a magyar igazság...

Meg, ahogy a mondás tartja, egy a ráadás.

Még mindig a kis virágos variációinál maradva - hiába, no, nem tudok elszakadni tőle, olyan jó kis minta - megint egy ünnepélyesebb darabot sikerült alkotni. A telt feketéket bronzos csiszolt kásákkal (charlotte-okkal) egészítettem ki. Mivel ezek mindig más szögben verik vissza a fényt, egészen érdekes csillogást adnak a gyöngygallérnak, ami különösen mesterséges fénynél szembetűnő.
A háló most is csak 2-2 szemből áll.






2011. 11. 03.

Lila gyöngygallér - még mindig a kis virágos

Az alapminta még mindig ugyanaz. Sőt, maradt a szolid díszítés az alján és a tetején. Ami változott: a színe - ez a közeli képeken valamiért jobban hasonlít a valóságoshoz - és a felső szegélyén a gyöngyszalag. Ugye, hogy az összkép mégis nagyon más lett? (Aki figyelmesen megnézi, azt is észreveheti, hogy a háló itt 2-2 szemből áll, míg az előző két változatnál 3-3 szemből.)






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...