Az elmúlt két hétben viszonylag kevés időm volt, többnyire csak a homlokom gyöngyözött... Amit sikerült alkotni, az egy somogyi cakkos szíves mintával, és egy zengővárkonyi cakkos rojtos.
Krisztina szokása szerint nagy türelemmel viselte és válaszolta meg a kérdéseimet, pedig volt belőlük bőven mindkét mintával kapcsolatban.
Nemesházi Valéria vagyok. Gyöngyfűző.
2009-ben kezdődött, mivel csodáltam a gyöngyből fűzött ékszereket, szerettem volna kipróbálni, hogy mit is lehet készíteni így.
Régebbi munkáimat itt láthatod, az újabbakat a Nemesházi Gyöngymanufaktúra oldalon. (lásd a linkeket itt alul)
"Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: először hinnie kell, hogy van az életének értelme. Másodszor meg kell találnia, hogy mi az." Lev Tolsztoj
.
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék meg nem szerzi magának” Kodály Zoltán
.
"A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, amikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek." Bartók Béla
Életszabály
Ha egy szép élet vágyát őrzöd, a múlttal nem szabad törődnöd, s mindig úgy tégy ha veszteség ér, minthogyha újjászülten élnél;
Mit akar?- kérdd meg minden naptól, és minden nap felel majd akkor;
Tetteidnek tudjál örülni, más tetteit tudd megbecsülni; főként ne gyűlölj egy embert se, s a többit hagyd az Úristenre.
Johann Wolfgang Goethe (Eörsi István fordítása)
Hiszek...
"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb fogyókúra. [...] Hiszek abban, hogy erősnek kell maradni akkor is, ha minden összedőlni látszik. Hiszem, hogy a boldog lányok a legszebb lányok. Hiszem, hogy holnap új nap virrad. Hiszek a csodákban..."
Mindkettő gyönyörű lett. A zengővárkonyi nagyon nagyon tetszik. :)
VálaszTörlésSzép és szebb! :)
VálaszTörlésNehéz lenne választani, gyönyörű mindegyik!!!
VálaszTörlés:-)
Mint mindig....mindkettő egy csoda!
VálaszTörlésMindkettőt csak csodálni lehet. Bámulatosan szépek!
VálaszTörlésGyönyörű munkák....mint mindíg!! :-)
VálaszTörlésI love both of them....so beautiful.
VálaszTörlésNagyon jók lettek ! A Somogyi minta Decsi Marcsié?!
VálaszTörlésKöszönöm.
VálaszTörlésMarcsinál és másnál is láttam már korábban, de én Szupper Krisztától tanultam.
Micsoda munkák már megint! Káprázatos!
VálaszTörlés