Csütörtökön jó nagy szélvihar vonult át az országon. Mivel a lakásunktól tizenegynéhány kilométerre dolgozom, napközben nem tudtam pontosan, hogy mi történt itthon. Sőt, még este is csak sejtéseim voltak a viharkár mértékéről.
Képzeljétek el (és képzeljétek hozzá, hogy mindezt sötétedés után, mivel fényképezni csak pénteken sikerült), ezt találtam az ajtónk előtt, mikor késő este haza értem, ráadásul a sötétben a tetőből csak annyit láttam, hogy néhány törött cserép kandikál ki az ereszcsatornából is:
Pénteken reggel be kellett mennem a munkahelyemre, és mivel reggel még napfelkelte előtt indulni kellett - hiába, decemberben nagyon rövidek a nappalok - még mindig nem volt pontos képem a történtekről. Mindenesetre korábban haza jöttem, mert az egyértelmű volt, hogy a biztosító értesítésén túl is lesznek sürgős teendők.Ez a kép fogadott (látszik, hogy jó néhány évvel ezelőtt már okozott a szél egy hasonlót, akkor csak az eredetitől némiképp eltérő cserepeket sikerült beszerezni a javításhoz):
Mostanra felkerült a helyére az összes épen maradt cserép, és az összetörtek helyére a pótlás is. Összességében azt mondhatom, hogy szerencsénk volt: nem sérült meg senki, és az eső is csak akkor kezdett esni, mikor már túl voltunk a "kárelhárításon".
Garfield pedig szintén túljutott a javításon. Bence unokámnak fűztem a születésnapjára, de akkor nem készült róla sztárfotó. Az eredeti kapcsokat kellett kicserélni úgy, hogy ha lehet, ne essen le a kezéről, de ha beakadna valahová, akkor azért inkább kapcsolódjon ki, és ne sérüljön meg a gazdája csuklója.Az ötletet Lucynak köszönhetem. Muchas gracias, Lucy!
A mintát Romana (Bacioccolata) tette közzé. Mille grazie, Romana!
