2012. 02. 27.
Kis kendőmnek három sarka...
Az orosz és ukrán gyöngyös oldalakon láttam hasonló háromszögletű "kendőket". Most már nekem is van...
2012. 02. 20.
Medál vérkő kabosonból
Már régen várakozott a befoglalásra a vérkő kabosonom. Főként békazöld csiszoltakkal és piramisokkal, meg hársvirág színű kásákkal kiegészítve lényegült át medállá. A lánca hat szemes csavart hering-hurka. A kivitelezése messze nem lett tökéletes, de a színei már a tavaszt hívogatják. Remélem, már nem kell sokáig várni rá...
2012. 02. 17.
Mégis bunda a bunda... - pénteki PEYOTE parádé
Kedves Olvasóim!
Az a blogbejegyzés, ami korábban itt volt látható - némi ráncfelvarrás után - új helyre költözött, itt olvasható: Nemesházi Gyöngymanufaktúra.
Dear Readers!
The blog post, which was previously shown here - after a little facelifting - was moved to a new location, can be read here: Nemesházi Gyöngymanufaktúra.
Az a blogbejegyzés, ami korábban itt volt látható - némi ráncfelvarrás után - új helyre költözött, itt olvasható: Nemesházi Gyöngymanufaktúra.
Dear Readers!
The blog post, which was previously shown here - after a little facelifting - was moved to a new location, can be read here: Nemesházi Gyöngymanufaktúra.
2012. 02. 10.
pénteki PEYOTE parádé - Fibonacci-spirál, avagy mi köze egy gyöngyös blognak a matematikához?
Tulajdonképpen semmi. Ez egy kivételes alkalom, hogy szóba kerül, ezután sem áll szándékomban matematikai fejtegetésekbe bocsátkozni, annál is inkább, mert egyáltalán nem értek hozzá...
Történt egyszer, nem túl régen, hogy a hatos villamoson két fiatalember beszélgetett mellettem a matematika szépségeiről. (Matematika és szépség? Huhh! Na, jah, biztos az ELTE TTK vagy a Műszaki Egyetem ifjú titánjai, hiszen épp arra tartunk a Petőfi hídon a Duna felett...)
Nem, nem szoktam kihallgatni mások társalgását, most is már-már elszunyókáltam a téli reggel derengésében, kihasználva, hogy véletlenül akadt egy ülőhely, ahova lehuppanhattam.
Éppen a megállóhoz értünk, és nyílt az ajtó, amikor megütötte a fülemet egy név: Fibonacci. Hmm. Valami rémlik, hogy hallottam már róla (Talán ezer éve, a középiskolában, vagy esetleg mostanában, a tévében?), de hiába gondolkodtam, nem jutott eszembe, hogy mivel kapcsolatban. A fiúk leszálltak, így nem tudtam meg, de még este is csak az motoszkált a fejemben, hogy ki a csuda az a Fibonacci?
Hogy szabaduljak végre az újra meg újra visszatérő kérdéstől, az internetes szabad enciklopédiához fordultam: jé, tényleg, ő is matematikus volt. Ő volt az, akinek a nevéhez és munkásságához fűződik az a számsor, ami úgy kezdődik, hogy 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34 55, 89, 144, 233... Ahol a sorozat harmadik elemétől a következő elem mindig az őt megelőző két elem összege. A Fibonacci-sorozat. (Akkor mégsem egy szappanopera hőse...)
Aztán, ahogy lenni szokott, tovább kalandoztam a világhálón azon a nyomon, ahol elindultam. Találtam egy csomó érdekes történetet képzeletbeli, örök életű nyúlpopulációkról, a szanszkrit költészetet elemző indiai matematikusokról, fejtegetéseket az aranymetszésről, meg szebbnél szebb, csigavonalszerű képeket, amelyek mind kötődnek a Fibonacci-sorozathoz. Többek között ezt.
Hosszan nézegettem, elméláztam a színein, a formákon, a fények és árnyékok játékán (Lehet, hogy mégiscsak, tényleg, SZÉP a matematika? Aki nem hiszi, járjon utána!).
Ha már szépség, akkor nálam már jó ideje, szinte feltételes reflexként, a következő gondolat a gyöngy. Akkor lássuk, hogy lehetne átültetni látottakat a gyöngyök világába? A gondolatot tett követte, itt az eredmény egy szélesebb és egy keskenyebb változatban:
Történt egyszer, nem túl régen, hogy a hatos villamoson két fiatalember beszélgetett mellettem a matematika szépségeiről. (Matematika és szépség? Huhh! Na, jah, biztos az ELTE TTK vagy a Műszaki Egyetem ifjú titánjai, hiszen épp arra tartunk a Petőfi hídon a Duna felett...)
Nem, nem szoktam kihallgatni mások társalgását, most is már-már elszunyókáltam a téli reggel derengésében, kihasználva, hogy véletlenül akadt egy ülőhely, ahova lehuppanhattam.
Éppen a megállóhoz értünk, és nyílt az ajtó, amikor megütötte a fülemet egy név: Fibonacci. Hmm. Valami rémlik, hogy hallottam már róla (Talán ezer éve, a középiskolában, vagy esetleg mostanában, a tévében?), de hiába gondolkodtam, nem jutott eszembe, hogy mivel kapcsolatban. A fiúk leszálltak, így nem tudtam meg, de még este is csak az motoszkált a fejemben, hogy ki a csuda az a Fibonacci?
Hogy szabaduljak végre az újra meg újra visszatérő kérdéstől, az internetes szabad enciklopédiához fordultam: jé, tényleg, ő is matematikus volt. Ő volt az, akinek a nevéhez és munkásságához fűződik az a számsor, ami úgy kezdődik, hogy 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34 55, 89, 144, 233... Ahol a sorozat harmadik elemétől a következő elem mindig az őt megelőző két elem összege. A Fibonacci-sorozat. (Akkor mégsem egy szappanopera hőse...)
Aztán, ahogy lenni szokott, tovább kalandoztam a világhálón azon a nyomon, ahol elindultam. Találtam egy csomó érdekes történetet képzeletbeli, örök életű nyúlpopulációkról, a szanszkrit költészetet elemző indiai matematikusokról, fejtegetéseket az aranymetszésről, meg szebbnél szebb, csigavonalszerű képeket, amelyek mind kötődnek a Fibonacci-sorozathoz. Többek között ezt.
Hosszan nézegettem, elméláztam a színein, a formákon, a fények és árnyékok játékán (Lehet, hogy mégiscsak, tényleg, SZÉP a matematika? Aki nem hiszi, járjon utána!).
Ha már szépség, akkor nálam már jó ideje, szinte feltételes reflexként, a következő gondolat a gyöngy. Akkor lássuk, hogy lehetne átültetni látottakat a gyöngyök világába? A gondolatot tett követte, itt az eredmény egy szélesebb és egy keskenyebb változatban:
2012. 02. 03.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
